Ebédrendelés

Pizza rendelés

Életmód magazin

MedvehagymaA növény a nevét a népi hagyomány szerint a medvéről kapta, mert a medve a téli álma után először ezt a növényt keresi, azért hogy ezzel kitisztítsa szervezetét. Lelőhelye főleg a gyertyános, tölgyes, bükkös aljnövényzetekben, március és május között található. Tavasszal a medvehagyma ligetek, az erdei aljat szinte zöld szőnyegként terítik be. Foghagyma szagával ez egész területet ellepi. Vadon nő az erdőkben, ligetekben, a nedves árnyas helyet kedveli, évelő növény, ezért a begyűjtésnél figyeljünk arra, hogy ne gyökerestül szedjük ki, mert akkor jövőre nem terem.

Vigyázzunk, hogy ne keverjük össze a gyöngyvirág, illetve a kikerics levelével, mert igen hasonlítanak egymásra., és azok fogyasztása komoly mérgezést okoznak, ezért mindenképpen szagoljuk meg, és amennyiben nem érezzük azt kimondott fokhagyma szagot akkor az gyöngyvirág vagy a kikerics lehet. Tulajdonsága megegyezik a fokhagymáéval, de a gyógyereje sokkal nagyobb. Most rátérünk arra, amiről ez a cikk valóban szól, a tavaszi méregtelenítésre, és kitérünk arra, hogy miért pont ezt a növényt ajánljuk erre a feladatra. Nos azért mert ez a növény különösen alkalmas a tisztítókúrák, salaktalanítások elvégzésére. Kimondottan ajánlott a nagyvárosban lakóknak, ”ólommentesítő” hatása miatt, mert kitűnően tisztítja, méregteleníti a májat, beleket, és az ereket.

Felbecsülhetetlen értékű, vérnyomáscsökkentő és vérzsír csökkentő hatású, lassítja a koleszterin lerakódások kialakulását az érfalban, javítja a végtagok keringését. Véralvadásgátló szerekkel történő együttszedése nem javasolt, mert a vérzés létrejöttének kockázata fokozódhat. Fokozza az étvágyat, és javítja az emésztőrendszer működését is. A frissen használt levelek tisztítják a vesét, a hólyagot és segít a vizeletürítésben is. Magas C-vitamin tartalma miatt segít az immunrendszer fenntartásában is, ezért igen ajánlott az influenzás tünetek kezelésénél. Ezek után már nincs más dolgunk, csak használni ezt a páratlan növényt. Felhasználhatjuk salátákba, szószokhoz, levesekbe, de akár vajas kenyérre darabolva is. Annyira kedvelt fűszernövény, hogy a tömeges gyűjtés veszélyeztetni kezdte állományát, ezért Nyugat-Európában védetté nyilvánították. Hazánkban is igyekeznek védeni, de még nem védett.

Medvehagyma saláta

Hozzávalók:
30 g medvehagyma levél
10 dkg retek
1- 2 db csemegeuborka + fél evőkanál uborka lé
50 ml majonézes salátaöntet
1 pohár joghurt
Só, bors
5 g cukor

Mossuk meg majd szárítás után, aprítsuk fel a medvehagyma leveleit, a leveleitől és gyökereitől megtisztított retket és az uborkát. Keverjük össze a zöldségeket, majd locsoljuk meg fél deci salátaöntettel és egy pohár joghurttal. Ízlés szerint az uborka levéből is löttyinthetünk rá fél kanálnyit. Fűszerezzük sóval, borssal és kevésnyi cukorral, majd keverjük össze az alapanyagokat. Ízletes kísérője lehet héjában sült krumplinak, de köretként is tálalhatjuk frissensültek, grillételek mellé.