Ebédrendelés

Pizza rendelés

Életmód magazin

Fejes SalátaA fejes saláta szintén a tavasz hírnökei közé tartózik, mivel első olyan növényünk mely friss, üde leveleivel igen étvágygerjesztő. Egy vagy kétéves növény, a fészkesek családjába tartozik, levélzöldségként termesztik. Vannak, országok ahol hidegen fogyasztják, de pl. Kínában főve készítik el. A saláta gyűjtőnéven szereplő növények között az egyik legkedveltebb. Egyike a legrégebben termesztett zöldségnövényünknek, már Hippokratész (Kr. e. 460-370) is megemlíti a salátát, mint egészséges táplálékot, és dicséri jótékony hatását.

Már a régi Görögök is ismerték, és azt tartották róla, hogy az istenek főeledele. Főétkezésnél nem hiányozhatott az asztalról, igen fontosnak tartották a fogyasztását. A Római Birodalomban a salátából készült insalata nevű saláta, igen közkedvelt volt, melyet a következő képen készítettek el: a salátát összekeverték babbal és más egyéb zöldségekkel, valamint olajjal, ecettel és fűszerfélékkel.

A saláta tápértéke igen magas, több féle vitamint találunk benne. Magas a C-vitami, a B- vitamin,(B1, B2, B6 vitamin) tartalma, de meszet, kalciumot, foszfort, káliumot, vasat és fehérjét is tartalmaz. Ennek következtében igen jó hatással vannak a gyomor működésére, és ami nagyon fontos, hogy cukorbetegek is fogyaszthatják. Több féle saláta létezik, és sok féle képen lehet elkészíteni. Lehet savanyúság, köret, főzelék, használhatjuk hidegtálak díszítésére és akár húsételekkel együtt is fogyaszthatjuk.

Gazdag vitamin saláta

2 db vöröshagyma
10 dkg tarkabab
15 dkg sárgarépa
10 dkg fehérrépa
10 dkg zeller
25 dkg piros káposzta
20 dkg kelbimbó
20 dkg savanyú káposzta
15 dkg zöldbab
10 dkg zöldborsó
Lestyán levél, borecet, tárkonyecet
só, bors, cukor, gyömbér

Elkészítése:

A piros káposztát, a vöröshagymát külön-külön vékonyan felszeleteljük, megsózzuk, majd állni hagyjuk. A tarka vagy nagy szemű futóbabot megfőzzük, a kelbimbót, a zöldbabot, zöldborsót pedig megpároljuk.(Használhatunk konzervet is.) Egy-két órai állás után a hagymát és a káposztát kinyomkodjuk, salátaecetbe áztatjuk. A salátaecethez tegyünk egy kevés borecetet, tárkonyecetet, sót, törött borsot, Lestyán levelet, kevés reszelt gyömbért.

A sárgarépát, zellert, fehérrépát szálasra lereszeljük, majd a többi hozzávalót - zöldbab, zöldborsó, szemes bab - külön-külön áztatjuk a salátaecetbe. Ha már 1-2 órát savanyodtak, kis tányérra adagoljuk. Minden anyagból kis halmokat készítünk, melyeket végül meghintünk néhány főtt babszemmel.